Érteni a század nyelvén, és mindig adaptálódni

Szerző: | aug 5, 2025 | partner cikkek

Amikor az új technológiai eszközök és rendszerek valóságunkba való integrálásán gondolkodunk, könnyen megérthetjük, miképpen adaptálódik minden a változó hétköznapjainkhoz. Miképp és milyen gyorsan ráadásul… Kipróbálunk dolgokat, és ami abból (az elemei szintjén) nem működik azt kidobjuk a rendszerből, olykor pedig teljesen új módszerekkel kísérletezünk.

Nincs ez másképp az orvoslás terén, vagy például az alkoholizmus elleni szakmai küzdelemben. Utóbbiban olyan áttörést, mint az okostelefonoknál az Apple, a Minnesota-modell hozott, szintén a tengerentúlról. Hazánkba pedig a felepulok.hu hozta be ezt a dolgot.

A felepulok.hu pedig nem Felépülöket, hanem Felépülőket jelent! A különbség csak egy hosszú ő, de fontos dologra utal. Ezen addiktológiai központ működését áthatja a szakmai alázat, a diszkréció és a figyelem. Minden résztvevő saját tempóban dolgozhat a felépülésén, úgy, hogy közben nem kell megfelelnie elvárásoknak, nem kell magyarázkodnia, és nem kell szégyenkeznie. A hangsúly az elfogadáson és a biztonságon van, mert csak ilyen környezetben lehet valódi változásokat elérni.

Sok történet így kezdődik: „Több éve már annak, hogy a Felépülő házban megtudtam, hogy az alkoholizmus betegség…” De a felépülés nem egyik napról a másikra történik, és nem mindig egyenes út. Idő, türelem és támogatás szükséges hozzá. Az első lépés sokszor az, hogy valaki felismeri: nem kell mindezt egyedül viselnie. Az elfogadó, érzékeny légkör segít abban, hogy ez a felismerés ne fájdalmas legyen, hanem felszabadító.

Sokan gondolják, hogy csak akkor kérhetnek segítséget, ha már „elég nagy a baj”. A valóságban azonban a legjobb, ha még azelőtt elindul valaki ezen az úton, mielőtt a kapcsolatai, egészsége vagy élete visszafordíthatatlan károkat szenvedne. A Felépülők központ nemcsak a legsúlyosabb esetekkel foglalkozik, hanem mindenkivel, aki úgy érzi: változtatni szeretne. Ez lehet egy első figyelmeztető jel, egy hirtelen felébredés vagy egy hosszabb folyamat vége – a közös pont az, hogy mindenkinek joga van a józansághoz és a nyugodt élethez.

Az alkoholprobléma nem azonos az emberrel. A függőség nem a személy értékéről vagy jelleméről mond bármit is. Csupán arról szól, hogy egy adott élethelyzetben – gyakran lelki terhelések, trauma, stressz vagy önértékelési problémák hatására – valaki olyan eszközhöz nyúl, amely idővel több kárt okoz, mint amennyi enyhülést hoz. A Felépülők szemlélete éppen ezért nem a hibáztatásról szól, hanem a felelősség felvállalásáról és az új lehetőségek felismeréséről.

A felépülés lehetséges. Nem gyors, nem könnyű, de lehetséges. És ami még fontosabb: nem kell hozzá tökéletesnek lenni, csak nyitottnak és késznek lenni arra, hogy egy támogató közösség segítségével elinduljon valami új. Mert bár a függőség útja gyakran magányos, a felépülésé sosem kell, hogy az legyen.

Nagy szerencse, hogy minden területen – így ezen is – mindig vannak újítók, a hazai alkoholbetegeknek egy nagy esély a Felépülők által kínált Minnesota-modell magyarországi alkalmazása! A részletekért érdemes ide kattintani: Több éve már annak, hogy a Felépülő házban megtudtam, hogy az alkoholizmus betegség…

termékek

Agrimaster erdészeti szárzúzók

TartalomMi az az Agrimaster szárzúzó?Az Agrimaster szárzúzók előnyeiAz Agrimaster szárzúzók típusaiMechanikus szárzúzókAutomata szárzúzókPrecíziós szárzúzókMiért válassza az Agrimaster szárzúzókat? Mi az az Agrimaster szárzúzó? Az Agrimaster szárzúzó egy speciális...

9 LEGJOBB ZENEI STREAMING SZOLGÁLTATÁS

A csatlakoztatott otthoni intelligens hangszóró vagy intelligens kijelző kiválasztása elég nehéz, de mi lenne a választás a különböző zenei streaming szolgáltatások között? Manapság úgy tűnik, hogy szinte végtelen választás van, és ez döntésképtelenséghez vezethet. A...

Az Energy Dashboard használata az Alexa alkalmazásban

TartalomMi az a Alexa alkalmazásban az Energy Dashboard?Az Energy Dashboard használata az Alexa alkalmazásbanWatt-adatok megadása a pontosság növelése érdekében Alexa Energy Dashboard Alexa alkalmazásban Okos az utolsó wattigLEGYEN A TE HÁZAD A LEGOKOSABBTermékek...

Tuya Okosotthon: A Teljes Útmutató Kezdőknek 2026-ban

TartalomMi az a Tuya? Több, mint egy márka – egy teljes okosotthon platformA 'láthatatlan' óriás az okoseszközök mögöttHogyan működik a Tuya rendszere?Tuya Smart vs. Smart Life: Mi a különbség?A Tuya okosotthon előnyei és hátrányai: őszintén a rendszerrőlMiért érdemes...

Philips Hue: A Teljes Útmutató az Okos Világításhoz

TartalomMi az a Philips Hue és miért ez az okos világítás királya?A három fő izzótípus: melyiket válaszd?Hogyan működik? A technológia közérthetőenAz indulás: Bluetooth vagy Hue Bridge? Melyik út a tiéd?Philips Hue Bluetooth: A legegyszerűbb belépőPhilips Hue Bridge:...

Miért Érdemes Vecsésen Parkolni, ha a Liszt Ferenc Repülőtérről Indul a Járatunk?

Tartalom1. Kedvező Ár-Érték Arány2. Biztonságos Parkolók3. Kényelem és Szolgáltatások4. Elhelyezkedés5. Előfoglalási LehetőségekAjánlás A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország legnagyobb és legforgalmasabb légikikötője, amely számtalan belföldi és nemzetközi...

Okosotthon Befektetés: 100-300 ezer Ft-ért Otthonod Értékét és Megtakarítást Maximalizálhatsz

TartalomBevezetésMi a lényeg?Költségvetési Keretezés: 100-300 ezer Ft1. Energia-Megtakarítás: Konkrét SzámokFűtés és LégkondicionálásOkos VilágításÉves Összes Megtakarítás2. Otthon Értéknövekedése – A Fő Nyereség3. Biztonsági Előnyök és Indirekt...

Viola Davis főszereplésével érkezik a G20

Az Amazon Prime Video új akció-thrillere, a G20, április 10-én debütál, és kizárólag a streaming platformon lesz elérhető. A filmben az Oscar-díjas Viola Davis alakítja Danielle Sutton amerikai elnököt, aki kénytelen szembeszállni zsoldosokkal, akik...

Okos klíma: legjobb okos klíma árak az AlexaHáz-nál

TartalomMi az az okos klíma?Az okos klíma előnyei:Okos klíma árak:Tippek és tanácsok okos klíma vásárlásához:MAGAZIN OLDALUNKON LEGNÉPSZERŰBB CIKKEINK Szeretnéd a nyarat kellemesen hűsölve, a telet pedig komfortos melegben tölteni? Akkor az okos klíma tökéletes...

Beast Games 2 évad Prime Video-n: MrBeast Visszatér Beast City-be – Minden, Amit Tudnod Kell

BevezetésMi a lényeg?Mikor és hogyan nézd a Beast Games Season 2-t?Hogyan nézd:Mi a Beast Games?Season 1 rekordja:Season 2 újdonságok:Ki a MrBeast?Beast PhilanthropyKi készíti a Beast Games-t?Prime Video AI-Powered Video RecapsBeast Games és Alexa – Hangvezérelt...
0
    0
    Kosaram
    A kosár üresVissza az üzletbe
        Termékek, amelyek tetszhetnek
        Termékek, amelyek tetszhetnek